Nemzetközi Szeminárium Strasbourgban

A napokban ért véget Strasbourgban az Ökumenikus Központ 53. nemzetközi szemináriuma, amelynek témája a Keresztyén Egyház tanítása és spiritualitása volt. A téma kihívása abban áll, hogy amig a tanítás sok esetben a felekezeteket egymástól elválasztja, addig a lelkiség gyakran összeköti. A különböző egyházhoz tartozó lelki irányzatok vezetőinek előadásából kitűnt, hogy minden “sikeres” irányvonal olyan hitrejutott személyiségek vezetése alatt működik, akik Istennek szentelve életüket, naponta keresik az Úr közelségét és nagy hangsúlyt fektetnek a Lélek általi vezettetésre.

Ahol csak száraz dogma és megcsontosodott keretek vannak, ott megszűnnek a gyülekezetek és fölöslegessé válnak a templomok. Ahol azonban egyének a Lélek szavára hallgatva igyekeznek élni, ott aktiv élet van, ahová szivesen mennek fiatalok is, akár messzi idegen országokból. Spiritualitás nélkül nem lehet Istennek szolgáló életet folytatni. A bennünk megújuló és a szívet is átformáló Lélek képes nemcsak az egyént, hanem az Egyházat és a gyülekezeteket is megújítani. Szent Lélekre van szükségünk. Csak a Lélek szavára hallgatva leszünk képesek arra, hogy gyülekezeteinket új élettel töltsük meg és a felekezetek közötti különbségeket legyőzve egymással testvéri közösségben szolgáljuk. Martin Schleske hegedű készítő mester szerint, mi kapcsolók vagyunk; olyan kapcsolók, amelyeken keresztül Isten Szent Lelke árad és munkálkodik ebben a világban.

Mátyás Attila ev.lp/Pf.
Nagyvárad