A bárányok hallgatnak – Forgács rovat

A túlparton bárányok legeltek. Egy görög pásztor támaszkodott botjára, a semmibe meredt tekintettel, amit szakszóval „végtelenre állított fókusznak” neveztem magamban. A komp nemsokára megérkezett. Sikerült megfejteni a találós kérdést? – kérdeztem a matrózt. Van egy válaszom. Nem biztos, hogy a helyes válasz, vagy az, amire számított. Tudja, utánanéztem. És diadalmasan mutatott zsebéből kihúzott okostelefonjára. Csak nem azt akarja mondani, hogy leguglizta? Kérdeztem megvetően. Ma már nem vásárolnak lexikonokat az emberek. A világháló megjelenésével szinte értelmetlenné vált az ismeretek ilyen fajta tárolása és keresése. A lakásaink sem olyanok, ahol masszív polcok vannak roskadásig megrakott vászonkötetekkel. Ha az ember bérel egy garzont, a glettelt falba nem tud olyan polcot becsavarozni, ami a Britannica Hungarica-t kibírná, vagy Dumas összes műveit, esetleg Victor Hugo-t. Az internetkábel viszont szinte észrevétlenül meglapul a küszöb és az ajtófélfa mögött, akár csak a kígyó a tudás fájának törzsén. A falra pedig egy plazmatévét csavaroz fel, nem pedig könyvespolcot. Ledes tévét. Javított ki a tengerész. A plazma már kiment a divatból. Elnézést. Szabadkoztam, miközben igyekeztem rá figyelni. Nos, szerintem a helyes válasz az, hogy a valódi Thézeusz hajó az új. Miért? Kérdeztem kissé akadékoskodva, valamiféle akadémiai érvelést várva. Mert Thézeusz hajóját nem a deszkaanyag  külső állapota határozza meg, hanem a rajta, illetve benne jelenlevő tulajdonos. Elismerően bólintottam. Tökéletesen megválaszolta. Tényleg? – kérdezte hitetlenkedve, miközben felváltva nézett okostelefonjára és rám. Nem számítottam arra, hogy elégedett lesz a válaszommal, sőt meg voltam győződve, hogy ki fog nevetni és majd kioktat. Nem. Tényleg jó a válasz. A lényeget ragadta meg. Szívből örülök. Mosolyogtam rá. És nem baj, hogy rásegítettem a guglival? Nem. Egyáltalán. Nem volt megtiltva a játékszabályokban. Tényleg nem. Bólintott. Régen az volt, hogy a tudás, az ismeret, maguk a módszerek a tanárok, professzorok, tudósok, papok tulajdona volt. Ma már ez nincs így. Az információ áradatát éljük, és bárki hozzáférhet. Inkább a válogatást, a szűrést és mederbe terelését az ismereteknek kell megtanulnunk. Miért tette fel ezt a kérdést? A válasz miatt. Az egyház is hajó. A templomoknak is van hajója. Még kereszthajója is.  Ami a világ tengerén úszik. Az árboca Krisztus keresztje, és csak akkor halad előre, ha a Szentlélek szele fúj a vitorlákba. És, ha szélcsend van? Akkor húzzuk az evezőket. Mosolyogtam. Emlékszem, egyszer Cook kapitány szélcsendes övezetbe került. Valami szigetek között volt talán. Hónapokig. Majdnem éhen haltak. De jól mondta. A thézeuszos választ. Nem a falak teszik hasznossá, használhatóvá, hanem a jelen való tulajdonos. A dokkban maradt régi hajó, amin már nem volt Thézeusz jelen, egy használhatatlan makett volt. Nem bírta volna ki az utat semilyen partig. A hullámok szétszedték volna. Csak a nagy kalandor emlékét őrizték. Viszont új kalandokra, új utakra már nem lett volna alkalmas a hajó. Tudja, hogy sejtjeink folyamatosan cserélődnek? Igen. Hallottam róla. Hétévente. Akkor melyikünk sz igazi énünk, a hét évvel ezelőtti, vagy a jelenlegi?  Akkor mi magunk vagyunk ez a feladvány.  Meséljen, milyen volt a túlsó parton? Közben a motorok felbőgtek és elindultunk visszafelé. Csodálatosak ezek a nyájak itt. Igen? Ezekről is van egy találós kérdése? Nem. Nem egészen. Figyelje csak őket, milyen nyugodtak. Milyen békésen legelnek.  Vajon miért? Mert ostobák. Ismerős ez a „nyájszellem” kifejezés. Fordultam oda a matrózhoz. Meg ez az „ostoba” kifejezés is nagyon jellemző. A világ lenézi a keresztényeket. Nyájszellem. Mondja. És mintha az ostoba ennek szinonímája lenne. Talán abból fakad, mert rosszul értelmezik a szabadságot. Hogyan? Maga nem szeretne szabad lenni? Az vagyok. De kérdezek valamit. Nem találós kérdés. Szokta nézni az Animal Planetet? Néha igen. Figyelje meg, amikor mutatják mondjuk a zebrákat.  Szépek. Szabadok. De, amikor közeli képet mutatnak, figyelje meg, hogy van bennük valami zavaró. Nyugtalanító. A füleik állandóan figyelnek, a tekintetük riadt, izmaik feszültek az állandó készenléttől, ugrásra, menekülésre készen, orrlikaikkal állandóan a támadó ellenség szagát keresik, figyelik. És valóban, előbb-utóbb felbukkan egy párduc, gepárd, vagy a folyóból egy krokodil és mindjárt a békés idillikus kép vérvörös csatatérré változik. És átkapcsolunk egy másik csatornára, ahol mondjuk síugrást közvetítenek. Mit akar evvel mondani? Figyelje csak ezt a „mioritikus teret”. Mondtam Lucian Blaga kifejezésével tarkítva mondatomat. A mi háziállataink nem olyanok, mint az előbb említett szabad állatok. Nézze csak meg ezeket a bárányokat. Sugárzik belőlük a nyugalom és a békesség, amit oly gyakran tunyasággal és ostobasággal kevernek össze. A mai emberek a pihenést passzivitásnak élik meg. Ha nem pörögsz, nem vagy senki, nem vagy hasznos, nem vagy jó semmire, haszontalan vagy. Egy Athosz hegyi szerzetesről olvastam, amikor megkérdezték, hogy mit csinál egész nap, mi haszna van az egész napos imádkozásának, ezt válaszolta. Én nem ülök, hanem utazom. Utazáskor mi állunk, mutattam magunkra, a hajómotor pörög. Ráhagyatkozunk a hajó erejére. A saját magunk körüli pörgés nem valószínű, hogy előremozdítana bennünket. Mármint a túlsó part felé. A bárányok belevesztek a ködbe.  Nincsenek karmaik, szarvaik, éles tépőfogaik, folytattam. Nem tudják magukat megvédeni. Izomzatuk is elég gyenge a gyors futáshoz, a meneküléshez. Egész egyszerűen rá vannak utalva a pásztorra. Azért olyan nyugodtak, mert a pásztor figyel, őrködik felettük. Ők a pásztor tulajdonai. Ő elvezeti őket a legelőre, aztán a karámba. Az otthonukba. Most lejár a műszakja igaz? Igaz. Felelte mosolyogva. És mit csinál? Hazamegyek. És a lakás mitől otthon? Mert várnak rám. Ott van a családom. A szeretteim. A tárgyaim, amelyeket megszoktam. Ahol lazíthatok.  Önmagam lehetek. Ahol boldog vagyok. Tudja miért görbe a pásztorbot? Hogy amikor elfárad a pásztor, tudjon rá támaszkodni. Nem. A kampós vége arra szolgál, hogy beakassza a bárány lábába, hogy ha az ki akar szökni a nyájból, vagy beesik egy gödörbe, sziklapárkányra megmentse. Ekkor a pásztorból megtartó lesz. A bárány nem tud kapaszkodni. Nem ismeri az úgynevezett „tűzoltófogást”. Csak ráhagyatkozik a pásztorra. Közben megérkeztünk a kikötőbe. A tengerész felesége ott integetett a parton. Látja, az otthon maga elé jött.