Adorjáni Dezső Zoltán püspök ünnepi igehirdetése Aradon

“Az Úr hűségét magasztalom, az Úr dicső tetteit: mindazt, amit értünk tett az Úr, jótéteményeinek sorát Izráel háza iránt, mert irgalmasan bánt velünk, nagyon hűségesen.” (Ézsaiás 63,7)

“Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és gondoskodom róla, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek. Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek.” (Ezékiel 36, 26-28)

Kedves testvéreim a Jézus Krisztusban!

Kedves aradi gyülekezet, tisztelt vendégek!

Tavaly, tavalyelőtt a reformáció jubileumának 500 éves évfordulója kapcsán ünnepelt a keresztyén világ nagy felhajtással és ünnepeltünk mi is. Mint egyházvezető-püspök bizony nem volt könnyű dolgom, hiszen rengeteg ünnepélyen, megemlékezésen, gyülekezeti és közösségi alkalmon vettem részt – több mint 70 alkalmat szervezett a mi evangélikus egyházunk – szolgáltam igehirdetéssel, előadással, ünnepi köszöntéssel. Mondogattam is, hogy mi lassan folyton ünneplő, jubiláló közösséggé lettünk, ilyen rendezvényszervezőféle vállalkozás. Elmondom nagy őszintén, hogy nekem kicsit hiányérzetem is volt, hogy egy ilyen kiemelt, rangos helyen, mint Arad, ebben a csodálatos szépségű templomban nem szerveztek semmi nagy és kiemelkedő ünnepélyt.

Arad a jubileumi évben nagyon csendben maradt. Méltatlankodtam is Jakab István lelkészúrnak, hogy már mikor tervez valami nagyobb megmozdulást, egy szép, színvonalas ünnepi alkalmat, a helyhez méltót. Mert mint mondtam Arad, az aradi gyülekezet, az itteni közösség nemcsak elvárja ezt, de feltétlenül meg is érdemli. Szükséges nekünk egy ilyen találkozás, szükséges az alkalom a találkozásra. Jakab tiszteletes pedig rá jellemző optimizmussal nyugtatgatott, hogy kis türelem, ami késik nem múlik. Arad gyülekezete nem alszik, lázas munkában van, itt valami szép és fontos dolog készül és lesz bizonyos ünneplés, ha kicsit másként időzítve, de lesz.

S ez valóban így igaz! Míg máshol folytak a nagy ünneplések, megemlékezések, fesztiválok Aradon látszólag csend volt. Hangsúlyoznám látszólag volt csak csend, mert valójában itt teljes gőzzel, nagy odaadással és lelkesedéssel folytak a munkálatok. Amit évtizedeken át elhanyagoltak mások, most egy-két év alatt egy lélekben is megújult a közösség és egy nagyon elkötelezett lelkész rendbehozták. Nem jubiláltak, nem ünnepeltek, de haladtak a nagyon nehéz és igényes munkálatok. Megújultak az épületek, a templom, a Luther palota – de én úgy érzem ezekkel együtt szépen, csendben megújultak a lelkek is. A külső és a belső egyaránt megújult. Íme, a szépen rendbehozott templom és Luther palota evidenciák, hogy voltértelme a várakozásnak, a munkának, mert eljött az ünneplés, a hálaadás, az örvendezés ideje.

Drága testvérek, nem tudom, hogy ismerős-e a Hetet egy csapásra című Grimm mese, a vitéz szabólegény kalandos története? Mond ez nektek valamit még? Nekem ez volt gyerekkorom egyik kedvenc története. A szabó legény, szegényes szobájában lekváros kenyeret majszolgatott, s kenyerére szemtelen legyek szálltak rá, erre mérgében egy rongydarabbal rácsapott a kenyérre. A kenyércsatatéren holtan maradtak a legyek. Megszámolta, pont 7 darab döglött legyet talált lekvárba halva. Nagyon büszke lett magára, hogy egy csapásra kiterített hetet. Vett egy övet, amire felvarrta a mondatot: Hetet egy csapásra. Ezt felkötötte a derekára és mint aki nagy vitéz, hiszen „Hetet egy csapásra” elindult szerencsét próbálni a nagyvilágba. Ha mi most Aradon éppen nem is hetet, de három dolgot ünneplünk egycsapásra, három fontos eseményért adunk hálát ma Istennek.

Az első az a reformáció – gyakorlatilak a mi evangélikus egyházunk születésnapja. Idén itt Aradon az 501-ik jubileumát írjuk. Erről az eseményről most nem is akarok csak néhány dolgot említeni, hiszen a tavaly az egész év erről szólt, s meg is beszéltük a reformációt széltében, hosszában. Tudjuk, hogy 2017-ben Európa és a nagyvilág különös intenzitással és lelkesedéssel ünnepelte a reformáció 500 éves, fél évezredes jubileumát. Nem kétséges, hogy a XVI. századi európai reformáció a világ egyik legfontosabb történelmi eseménye volt, amely óriási, gyökeres változást idézett elő legelső sorban Európában, később az Amerikai kontinensen és a többi világrészen is.

A német nemzet számos szellemi, tárgyi értéket adott a világnak, nehéz is lenne felsorolni, de azt hiszem, hogy a legnagyobb érték, ami onnan áramlott szét a világba az a Reformáció volt, amely Luther nevéhez kötődik. A reformációról mint mondtam különösen tavaly rengetek mindent írtak és mondtak. Könyvtárnyi új irodalom látott napvilágot. Nehéz is volt már követni.

Sokan, sokfélét mondtak: egyesek szerinte ez volt minden idők egyik legnagyobb és legmeghatározóbb kultúrtörténeti eseménye – s van ebben, tényleg valami igazság. Minden aspektusát a társadalomnak átalakította, megszületett általa a modern világ. Megváltozott a világszemlélet, átalakultak a társadalmi viszonyok, új és korszerű oktatási rendszer született, megváltozott a politikai konstelláció. Meghatározó lett az anyanyelv, kialakultak a bibliafordításoknak köszönhetően az irodalmi nyelvek, általa megszületett a nemzeti irodalom. De inspirálta a zenét, a művészetet, más értéket adott a munkának, utat nyitott a nagy gazdasági változások irányába. Gyökerében változtatta meg a mi világunkat. Emellett zseniális emberek, a reformátorok neveit tanultuk meg: Luther, Melanchton, Bugenhagen, Zwingli, Oekolampadius, Bullinger, Kálvin, Dévai Bíró Mátyás, Johannes Honterus, Heltai Gáspár, Kopácsi István, Méliusz Juhász Péter, Dávid Ferenc és még nagyon sokan. De hadd tegyem fel a kérdést: tulajdonképpen mi a reformáció lényege? Persze világalakító tényező, kultúrtörténeti esemény, az egyén lelki felszabadítása, modernizáció, fejlődés, új oktatás, politikai változás – tovább egyházújítás, új teológia. Igaz, rengeteg minden, de nem ezek a lényeg, ezek csak következmények.

A lényeg az ami az ember szívében történik, egy életre szóló, meghatározó találkozás Krisztussal, egy mindent felülíró Isten megtapasztalás. A reformáció mindenek előtt egy lelki, spirituális, egyházi esemény. A reformáció lényege az a boldog, tiszta szív amelyik meglátja, megtapasztalja, megéli Isten szeretetét. Átél egy lényeges életújító dolgot ebből a megtapasztalt isteni szeretetből. A reformáció lényegének kezdete, az ami ott 1514 – 1518 táján Luther szívében zajlik le. Ott kezdődik, ott épül, ott marad! Ott van! A mi személyes reformációnk is itt van a szívben – egy páratlan történés a belső emberben, amit Isten Szentlelke teremt meg. Ezért a reformáció a Szentlélek története.

A második ok, amiért ma ünnepelni, hálát adni gyűltünk össze az a templom belső teljes megújulása és az újjászületett Luther Palotáért. Öröm ezeket a megszépült, megújult épületeket látni, melengeti az ember szívét. Csak zárójelbe mondom: pár évvel ezelőtt, amikor kényszerből többször is lejöttem Aradra, mert itt komoly gondok adódtak, megszakadt a szívem, fájt ránézni az elhanyagolt épületekre, a bázott templomra, a nagy és elhanyagolt, málladozó vakolatú Luther Palotára. Luther Palota abban a rongyos, romos, lezüllött állapotban inkább gúnynévnek tűnt. Egy lerobbant, lelakott bérházat palotának nevezni. Luther romház volt. Szégyen és gyalázat. Pár éve, amikor Jakab István lelkipásztor, nagyon nehéz és bizonytalan időkben ide jött és elvállalta a szolgálatot, a rendkívül nehéz és bizonytalan szolgálatot, akkor arra kértem gyógyítsa és építse elsősorban a lelkeket, de ezzel egyidőben gyógyítsa meg ezeket az elhanyagolt, beteg állapotban lévő épületeket is.

Eltelt egy pár év és íme megújultak és folyamatosan újulnak az épületek, még javában tart a munka, de gyógyulnak és épülnek a lelkek is. Épül a lelki ház, szépül a lelki ház, ami a lényeg. Persze mondhatná valaki, mit ér ez az egész külső renoválás, a külcső cicoma? Ez fontos egyáltalán, az épület karbantartás az kompetenciája, feladata az egyháznak? Állványimádók vagyunk-e? Igen, a rendbe tett, elrendezett szép környezet elárul valamit arról ami bennünk van. A külső az mindig kifejezi a belsőt. Egy közösség belső lelki értékeiről, hitéről, hűségéről, igényéről, lelki gazdagságáról tanúskodik a külső. Például láttam sajnos olyan helyeket ahol valamikor volt egy jó 1000 – 1500 lelkes gyülekezet, ami lassan megszűnt, elnéptelenedett, borzalmas látványt nyújt az ilyen. Omladozó vakolat, ablakok, ajtók hiányoznak. Ott minden leromlik, összedől, szétmállik mert nincsen élet. Vársomlyót 100 ember lakja, jelképe a megsemmisülésnek. Amikor itt mállottak a falak, hullott a vakolat, beázott ez a csodálatos szép templom, mert rablógazdálkodás folyt – rossz volt ránézni a dolgokra – ez egyfajta lelkületről, főleg hitetlenségről árulkodott. Aminek nem vagy a gazdája annak hóhéra vagy. Ennek vége. A megszépült és ápolt épületek egy egészen másfajta lelkületről, hozzáállásról tanúskodnak.  Ami most a ti lelketekben van, azt tükrözik vissza ezek a falak, az ápolt és megszépült falak. Töltsétek meg most ezeket igazi élettel, Istennek tetsző hívő élettel.

Most egy levélből szeretnék felidézni pár sort, amit Jakab lelkésztől kaptam, ami nagyon sokat elmond az ő lelkületéről, az ő hivatástudatáról, hitéről, jószándékáról. Mi volt és mi most is az ő hozzáállása. Igaz, egy személyes levél, mégis felidézném néhány sorát: „…ideérkezésem után, szinte „másnap” körbejártam az épületeket (templom, Luther – palota stb), a pincétől a tetőig, a toronyban a kereszt aljáig. Kisméretemnél fogva, bepréseltem magam a legszűkebb helyekre, a gerendák, a szarufák közé, oda is, ahová a gondnokom már nem fért be, hogy átvizsgáljuk milyen állapotban van az épületek állaga. A templom tetőzetén, néhány elmozdult eternit-lap hiányzott, a galambok röpködtek, mint a galamb-dúcba ki-be akadálytalanul, és persze, ha esett, akkor mintha vederből öntötték volna a vizet. Ömlött be legalább 7 helyen, mert hét eternit-lap volt elmozdulva az északi oldalon, olyan helyen, ahol egy kis jóindulattal egy gyerek is visszahelyezhette volna a lapokat. Emiatt az első felújítások itt kezdődtek. Párhuzamosan kifestettük a Luther-Palota két lépcsőházát, lefestettünk minden külső lépcsőházi ajtót, egyesítve a színeket. Ezek után következett a lelkészlakás kifestése, majd a jelenlegi irodahelyiség, ami korábban a szó szoros értelmében patkányfészek volt, földtől a plafonig tömve kacatokkal. Ma a felismerhetetlenségig megváltozott minden: betérő hívek, mikor bejöttek csak ámuldoztak: mi volt itt és milyen lett.

Restauráltuk az orgonát is; 1552 sípot szedtek ki, takarították meg, hangoltak fel, a legkisebb 3 cm, a legnagyobb több mint 7 méter. A Kossuth utcai házról se feledkeztünk el – itt a főépület teljes tetőszerkezetét újítottuk fel. Aztán, aminek csak szemlélői voltunk inkább az a templom kivilágítása, ami este – éjszaka gyönyörű. Sikerült felújítani a Luther – Palota teljes külső homlokzatát, folyamatban a redőnyök, lassan halad mert 72 darab van – kimondani is sok – következnek az ablakok, majd a tető, a vitráliák, a belső udvari homlokzat, az udvar teljes felújítása. Folyamatban a templom külső homlokzata és a munkákat folytatjuk. A templom belső elkészült.”

Nagyon sok segítőkész hívőnek, presbiternek és munkatársnak a nevét említi a lelkész. Igazi szép csapatmunka eredménye ez. Egy építkező elkötelezett lelkületéről beszél itt minden. Amit ma látok ebben a templomban, és odakinn az mind a ti élő hitetektől tanúskodik. Lelkész testvérem gratulálok és büszke vagyok rátok!

Harmadszor ma hálát adunk, a gyülekezeti szolgálatba beiktatott Jakab István lelkipásztorért. Kicsit rendhagyó ez a beiktatás, hiszen megválasztott lelkészként évek óta szolgál hűséggel, örömmel, töretlen optimizmussal és hittel. Nem könnyű helyzetben teremtett rendet és lassan békét is. Hála Istennek voltak és vannak kiváló munkatársai, jólelkű támogatói, igazi testvérei és szerető családja – nagy áldás ez. De voltak, sajnos néhányan akik igyekeztek keresztbe tenni, megtörni őt. Hát ilyen a világ, ahol Isten magvetése elkezdődik, ott rögtön megjelenik a Sátán gyomhintése is. Végül Isten adott neki erőt, kellő bölcsességet, türelmet, kitartást, de ami a legfontosabb szerető szívet, hogy újra össze tudja fogni és  szépen építeni a lelki házat. S ahogy látjátok épül a lelki ház, egyidejűleg épült – szépült a külső is, mert ez a kettő összetartozik. A szép környezet, szép és gazdag lélekről szól!

Egy dolgot mindenképp el szeretnék mondani: én ma a legtisztább és legnyugodtabb lelkiismerettel, őszinte támogató szeretettel kértem fel Fehér Attila esperes urat, hogy ünnepélyesen iktassa be hivatalába és áldásával erősítse meg István szolgatársunkat. Igaz, István sokáig „hanyagolta” ezt az ünnepet mondván rengeteg dolga van, s legyen eredmény, gyümölcstermés, azután lehet szó ünneplésről, iktatásról. Íme, itt az evidencia, itt a látható bizonylat. Kérem Istent áldja meg további munkáját és a gyülekezet szeretetébe ajánlom őt.

Még egy utolsó kérdésre szeretnék választ adni a ma felolvasott igék kapcsán. Három dologról szól mai ünnepünk: reformáció, megújult templom és parókia és Jakab István lelkész beiktatása. Van-e ebben a háromban valami közös vonás, van-e ennek a háromnak köze egymáshoz? Első látszatra szinte semmi, a reformáció emlékezés egy régmúlt történetre, van egy szépen megújult, restaurált épületegyüttes és van egy iktatási szertartás. Elvileg három teljesen különböző dolog. Látszólag különböző, de lényegénél fogva van bennük egy nagyon közös, lényeges tartalom. Nevezetesen mindhárom esetben maga Isten a cselekvő. Mindhárom esemény mögött Isten kegyelme és szeretete látható és tapasztalható. Bár első olvasatra mindhárom emberi tetteink, emberi áldozatunk, teljesítményünk nagyszerűségét dicséri, de mindezek mögött Isten a cselekvő. Az ember csak áldott és értékes eszköz Isten kezében. Isten műve a reformáció, de Isten műve a renovatio – lelki és fizikai értelemben és Isten műve a vocatio és az ordinatio is.

A Szentírás tanúsága szerint Isten az ő népének minden időben a szabadítója, a megtartója, de ő a megújítója is. Ez ma is így van itt Aradon is, Isten megszabadította gyülekezetét a nehéz időkben, megtart minket ma is, és minden körülmények között az Ő Szentlelkével megújít.

Kedves testvérek, kedves lelkésztársam, ha sokszor ma még nem látható a nagy lelki gyümölcstermés, még nem érezhető a bőséges hozam, annyit mondok ne a magunk erejében bízzunk, hanem Isten ígéretében, mert amit Ő megígér az igaz, az ámen.

Testvéreim mint mondtam a reformáció lényege nem a nagy teológiai tételekben nyugszik, a reformáció lényege mégsem Luther zseniális felismerése, hanem mindenek előtt Isten Szentlelkének a kiáradása. A lényeg az ami Luther szívében történt. És ma itt sem az a leglényegesebb ami a falakkal történt, mégcsak az iktatás felemelő szertartása sem lényeges, hanem az ami a ti szívetekben van. A találkozás Istennel, életre szóló találkozás Krisztussal. A Szentírás szerint a szív az emberi lényeget jelenti, az egész emberre, az egész életre utal. Ebből a szívből indul ki az érzelmi, értelmi és akarati élet. Itt valósul meg a mindent meghatározó találkozás az élő Istennel.

A reformáció kapcsán volt egy kérdésem: mi lesz a nagy jubileumi ünneplések után? Van-e tovább? Élni fog a reformáció, Isten Igéje a szívekben? Lesz-e gyümölcstermés Isten kertjében? Ugyanezt kérdem a mai ünneplésünk kapcsán is: lesz-e még a szép ünnepnek folytatása itt Aradon? Lesz-e bőséges lelki gyümölcstermés? Lesz-e hitben és számban növekedés? Lesznek-e munkás hétköznapok? Mert az ünnepnek, a megújuló épületeknek, minden gyülekezeti munkának csakis akkor van értelme ha a ti szívetekben történik valami, ha megelevenedik a lelki ház, a szív. Nagy baj van ott ahol elmarad a lelki gyümölcstermés, ahol a szív kőkemény, érzéketlen, üres. Lehet, hogy van életfunkciója, működik, de mégis halott! Ha nagy ünnepeink után csupán kőszív marad bennünk, akkor minden végül is hiábavaló volt. A kőszív óriási teher, elviselhetetlen állapot, halálos állapot.

Ma, itt és most Ezékiel szavain keresztül Isten egy egészen más lehetőséget, egy más perspektívát tár elénk. Azt mondja nekünk nem kell, sőt nem szabad kőszívet hordanunk. Van a mi életünkben lehetőség az új reformációra. Van mindig esély az új életre, mert szeret az Isten. Az új reformáció azt jelenti nem én, nem te vagy a cselekvő, hanem maga az Isten. Nem kell kőszívvel élnünk, kőszívvel járnunk. Mit ír Ezékiel? „Én adok nektek új szívet és új lelket adok belétek és elveszem a kőszívet a testekből és adok nektek hússzívet.” Isten cselekedete, hogy kicseréli az ember kőszívét, érző, értő, élő hússzívre. A Szentlélek hatalma összetöri a követ és kicseréli hússzívvel azt. Megtölti élettel, megtölti szeretettel, jósággal, engedelmességgel. Ezt teszi az új szív, az új élet. Képes jót cselekedni, tud szeretni, tud megbocsátani, tud meleg, vigasztaló szót mondani, tud odafordulni a másik emberhez. E fölött a szív fölött nem a bűn uralkodik, hanem a Szentlélek.

Testvéreim, ünneplő gyülekezet, ha a reformáció csak egy emlékező egyszeri alkalom, az ünnep egy egyszeri momentum, akkor minden látszat, pillanatnyi élmény hiábavaló. Ha mindennek itt a szívben, a ti életetekben van folytatása, van növekedés, van lelki gyümölcstermés, van folyamatos épülés akkor ez Isten szeretetének műve, a dolgok értelme az egyházban, ez az igazi érték, az új szív. Ámen.

2018. október 27., Arad

Az eseményről beszámoló olvasható és fotóriport tekinthető meg egyházunk honlapján.