Anyák napi ünnepségek egyházkerületünkben

Rovatunkban az egyházkerületünkben szervezett anyák napi ünnepségekről olvashat. A riportot folyamatosan bővítjük.

Nagykároly

Arról híres a mai XXI. század, hogy sok minden eltorzult a kezünk alatt, többek között az anyáról, nőről, családról alkotott képünk. A Bibliában Isten nyíltan beszél arról, hogy a férfi ideális társa a nő, ketten kiegészítik egymást és így lesznek ketten egy tökéletes eggyé. A férfi és a nő kapcsolata a házasságban kell kibontakozzon, amely életre szóló szövetségkötés. Továbbá arról is beszél Isten, hogy a házasság gyümölcse a gyermek, aki jutalom, ajándék, kitüntetés. Az ember feladata keresni Istennel a közösséget és a gyerekvállalást. Az ilyen légkörben született és felnevelkedett gyerekek áldottak, hisz követendő mintát láttak szülőiktől és ezt a mintát tovább viszik saját magukkal.

A mai társadalom ennek ellenkezőjére akar tanítani. Ne kössünk házasságot, mert majd bonyolult lesz belőle kilépni, maradjunk szabadok, ha lehet minél inkább elszigeteltek, semmiért ne vállaljunk felelősséget. Másrészt pedig azt mondják, hogy lehet házasságot kötni egyneműeknek is: bátran férfi férfit vehet el feleségül – Ádám el veheti Bélát, nő nőt férjül – Éva meg Ritát, ez tök normális. Európa egyik elnöke amikor ellátogatott az iskolákba a gyerekekhez, elmondta, hogy ők nagyon civilizált országban élnek, és nagyon modernek, ezért nem kell meglepődni, ha osztálytásaiknak 2 anyukájuk vagy 2 apukájuk van, ez teljesen normális!

Ne vállalj gyereket, mert nem éri meg: tested megváltozik, mi lesz a karriereddel, mi lesz az éjszakai nyugodt alvással és a délutáni sziesztáddal? Vége a luxus nyaralásoknak – tehát nem éri meg!

Ha meg vállalsz, akkor csak egyet vállalj, és azt is baby sitter, meg különböző intézetek neveljék. Az ilyen családban felnőtt gyerek/gyerekek élete céltalan, depressziós, agresszívitással telített lesz. Mert nincs egy normális mintakép.

Lásd: Isten tisztán megmondta, ha nem úgy élünk, ahogy azt ő elképzelte, minden a feje tetejére fog állni.

Nagykárolyban a lutheránus templomban különleges anyák napi ünnepségre került sor. Nem mindennapi fiatalok, felnőttek készültek az alkalomra, és nem mindennapi szülők adtak hálát Istennek gyerekeikért. A nagykárolyi Down alapítvány értelmileg sérült fiataljai, felnőtt tagjai közül tízen készültek különleges anyák napi műsorral, mely rendkívül megható és könnyeket fakasztó alkalom volt. Szavaltak, énekeltek, és több hangszert is megszólaltattak. Ezen fiatalok, felnőtteknek olyan édesanyjuk van, akik igazi hit hősük, hisz szenvedő, beteg gyerekeket vállaltak, nem hagytak magukra, nem küldtek árvaházba, vagy különböző nevelő intézetbe, hanem vállalták, hogy Isten segítségével felnevelik. Ez a tény remélem sokakat elgondolkodtat. Az ötletgazda Hargitay Erzsébet tanárnő, az alapítvány elnöke volt, aki megszervezte munkatársaival, Kovács Márta kántornővel és Király Antóniával a vasárnapi anyák napi alkalmat. Az istentisztelet végeztével a szervezők és a műsorban résztvevők megajándékoztak minden édesanyát, nagymamát egy-egy szál virággal.

Fontosak vagytok édesanyák és büszkék vagyunk rátok, hogy vállaltatok bennünket, gyerekeiteket, akár egészségesek, akár kevésbé azok vagyunk. Hála legyen Istennek!

Szatmárnémeti

A Szatmárnémeti Ev.-Luth. Egyházközségben május második vasárnapján adtunk hálát Istennek az édesanyákért, nagymamákért, családokért, ahol a vallásórás gyerekek és konfirmandusok készültek énekkel, keresztyén versekkel, ill. az istentiszteleti alkalom végén szeretetük jeléül egy-egy szál virágot adtak át.

Mi a legfontosabb, amit gyerekünknek adhatunk? Erre a kérdésre mi próbáljunk meg választ adni az alábbi leírások alapján.

Pálhegyi Ferenc öt képet használ az édesapákra-édesanyákra – nézzük meg melyik jellemez bennünket?

Öt édesapa típus:

  1. A szellem apa , azt a típust testesíti meg, aki otthon van, eszik-iszik, újságot olvas, morog néha, TV-t néz, lefekszik és alszik. Csak fizikailag van jelen, tulajdonképpen teljesen kimarad a család életéből.
  2. A gyerek apa – az az apa, aki még nem nőtt fel, nem gondolkodik felnőttesen, játszik-ugrál a gyerekekkel, annyiban különbözik gyerekeitől, hogy vastagabb a hangja és szakálla van.
  3. Keménykezű apa – valóban nagyon kemény kezű, szabályokat állít fel és számon kéri gyerekeit, ha nem a felállított szabályok szerint járnak el, biztonságban tartja a családot, de nem áraszt szeretetet magából.
  4. A humanista apa – nem fegyelmez, nem mutat irányt, a gyermeknek mindent szabad, hisz ők csak gyerekek, hagyd csináljanak bármit.
  5. A család pásztora – ő is vezetés alatt van, az Atya irányítása alatt él, ezért megtanulta, hogy ő az Úr után megy, és családját is az Úr útján vezeti. Ezek az édesapák szeretnek, fegyelmeznek, utat mutatnak, jó példával járnak elől, jelen vannak a családban.

Öt édesanya típus:

  1. A kakukk édesanya elképzelése, hogy szülés után letudta az anyaság kérdését, majd más felneveli a gyereket, az óvodában, az iskolában, valamilyen intézetben, hisz ők diplomás szakemberek, csak ők tudják, hogy mit kell a gyerekkel kezdeni. Közben éli életét, a karriernek, a sikereknek szenteli minden percét.
  2. A pók édesanya felfalja gyerekét, annyira szereti, a gyerek majdnem belehal ebbe a már majdnem beteges szeretetbe.
  3. A kotlós édesanya az, aki mindig szárnya alatt akarja tudni gyerekét, soha nem engedi el egyedül, mindenhova elakarja kísérni, még a nászútra is vele megy.
  4. A pelikán édesanya, az aki saját testével eteti gyerekét, csak a gyerekért él, a gyerek körül mozog minden, belepusztul, felemészti magát a gyereknevelésben. Amikor kirepül a fióka a fészekből egy romokban heverő házasság, egy haldokló édesanya marad.
  5. Az Úr szolgálója az az édesanya, aki tudja, hogy a gyerek Isten ajándéka, az Úrtól kapta és az Úrnak adja, úgy neveli, hogy már gyerekkorban megismerje Teremtő Istenét, nem küldi hanem viszi az Úr elé, ugyanúgy, mint Anna – Sámuel édesanyja is tette.

Kézdivásárhely

Kézdivásárhelyen május első vasárnapján tartották meg az anyák napi istentisztelet. Az igét Végh Nimród lelkészjelölt hirdette az 1Thessz 5,16-24 alapján. Az igehirdetésben elhangzott: “ma egy különleges örömmel egybeszőtt hála is megfogalmazódik és kirajzolódik bennünk. Ma az édesanyák személye másképp jelenik meg előttünk: annak nevét, aki világra hozott, akivel feltehetően a legszorosabb emberi kapcsolatunk volt, vagy van, most imádságunkban mondjuk ki: Uram köszönöm neked édesanyámat, anyát, anyukámat, mamát, kinek hogy jön a szájára, és ugyanakkor az édesanyák is ma adhatnak hálát azért, mert ők édesanyák lehetnek. Nem rendkívüli, hogy van édesanyánk, hiszen rajtunk kívül még hat és fél milliárd embernek van. De az már rendkívüli, hogy nekem ő az édesanyám és az édesanyák nevében mondhatjuk, hogy rendkívüli és teljesen egyedi az, hogy gyermekemnek én vagyok az édesanyja. Én vagyok neki.” Az istentisztelet végén a gyermekek köszöntötték az édesanyákat, nagymamákat.