Az útkészítő – Lk 1, 67-79 – Advent 1. vasárnapja

Keresztény tetvérek. Amint láthatjuk is az első adventi gyertya fellobbant már, jelezve egy új egyházi esztendő eljővetelét és a várakozásnak a kezdetét. Hogyan indulunk az egyházi évbe, mire számítunk, mivel leszünk lelkileg másabbak ebben az évben, mi az ami javításra, változtatásra szorul a mi lelkünkben, hogy várakozásunk teljes legyen? Várjuk a karácsonyt, az Úr Jézus megszületését, hozzánk jövetelét, és sokszor ez az ünnep olyan üresnek tűnik, többet várunk tőle. Vajon miért van így? Egyrészt azért, mert az Úr hozzánk való jövetelét elő kell készíteni, a várakozás, az advent is egy ilyen előkészület az ünnepre.

Elmondja ez a mai felolvasott evangélium, hogy Zakariás, Keresztelő János apja megtelt szentlélekkel és prófétált. Várakozása beteljesedett, hiszen az angyal által megígért fia megszületett. Mégsem egy családi, apai öröm indította a prófétálásra, hanem annak felismerése, hogy az aki megszületett, a Messiás útkészítője lesz. Annak a Messiásnak, aki megszabadítja a népet az ellenségtől, hogy félelem nélkül szolgálhassunk neki. Hol vannak ma a Lélekkel telített emberek, hol vannak azok, akik hálát tudnak adni Istennek mert üdvözítőt támasztott, hol vannak azok az emberek, akiknek ennyire fontos az üdvösség, akiknek a nyelve a szent lélek eszközévé tud válni és nem a vádaskodásé, a panaszkodásé a rosszindulaté és ki tudná felsorolni mi mindené tud lenni, változni az ember nyelve, beszéde? Az igazi advent kezdete pedig az, hogy a Lélek megnyitja az én tudatomat,beszédemet lelkemet Isten felé, hogy felé fordulhassak.Ez az első üzenete ennek a mai igének, hogy adventben a Lélek az én gyarló emberi beszédemet fel akarja használni, útkészítésül, a Messiás eljövetelének hirdetésére.

A másik üzenete az, hogy minden kornak fel kell ismernie a régi prófétákban  a jelen  prófétáit. Ha csak arról beszélünk, hogy mi volt régen, ha csak arról beszélnék, hogy hajdan mit cselekedett Keresztelő János, nem jutnánk messzire. Minden korban hangzik a szószékekről a prófécia, a bizonyságtétel, mert ha nem így lenne akkor nem volna érdemes egybeseregleni Istentiszteletre. A próféta mindenkori küldetése abban áll, hogy az Úr előtt járjanak és az ő útját készítsék. Mennyi mindent készítünk el, amikor egy magas rangú egyházi méltóság jön gyülekezetünkbe. Rendbe tesszük az épületeket, templomunkat, tanácstermünket, s váradalommal tekintünk arra, aki jön. S miután megérkezett van valaki, aki megáll a látogató előtt, üdvözli és bemutatja az egybegyűlteknek. Most egy olyan vendéget várunk, aki senkivel párhuzamba nem állítható. Az ő neve Magasságos Isten, aki a mi Urunkban jött és jön miközénk, hogy utat találjon egyen egyenként a mi szívünkhöz. A próféta az, aki eltávolítja az akadályokat erről az útról. Azért van szükség erre a szolgálatra, mert ezer meg ezer akadály választ el bennünket Tőle, és akadályozza a hozzánk való érkezését. Megakadályoz a közömbösség, amely érzéketlenné tesz bennünket az eljövendő Messiás iránt, akadályoz a kételkedés, amely megzavarja a szívünket és el akarja hitetni, hogy mindez csak kitaláció, de távol tart bennünket az idegenkedés is, ami tudatosan tart távol az Úrtól, nehogy megzavarja önálló gondolkodásunkat, gondolati szabadságunkat. Ezeket az akadályokat előbb el kell távolítani, mert csak akkor találkozhatunk Jézussal. Nem mindenki tölt be prófétai tisztet, de mindenkinek feladata, hogy tudomásul vegye a prófétai szót. Az ő beszédüket kell tudomásul venni a bizonyságtételüket. Nem a prófétát, mert az időről időre cserélődik, változik, de a szolgálatuk ugyanaz marad, az üdvösség ismeretére tanítanak.

Annyi mindenre tanítanak bennünket, politikusaink is annyi jót és szépet ígérnek, hogy melyikük teszi rendbe az országot a legrövidebb idő alatt. Ezekkel az ígergetésekkel szemben az üdvösség útja nem azt jelenti, hogy az élet múló javait minél hamarabb megszerezzük, hanem a közöttünk járó Úr akaratának megvalósulása.  Találkozom-e az üdvösség szerző Úrral adventben, karácsonykor? Fontos-e nekem, hogy az Ő akarata legyen meg, ne az enyém? Az üdvösség pedig csak Krisztuson keresztül lehetséges. És ez a bűnök bocsánata által történik. Csak bűneim bocsánatával lehetek részese az üdvösségnek. Gondoljunk az úrvacsorai liturgiában hirdetett bűnbocsánatra. A bűnök bocsánatának, és az örök életnek a hírdetése is útkészítés. De vajon beszélünk- e a családban róla? Egyszerű beszélgetést tud a már említett Lélek útkészítésre felhasználni, és ezáltal egész életemre szóló változtatást véghezvinni.

Megtanítsd az ő népét az üdvősség ismeretére. A népet. Milyen szépen fogalmaz az írás. Nincs megnevezve egy nép, nincsenek nyelvi különbségek, sem felekezeti, vagy társadalmi különbségek. Mert az üdvösség ajtaja kivétel nélkül mindenki előtt nyitva áll.  A belépés egy feltételhez van kötve, a bűnbánathoz. Csak a bűnbánó ember tudja elfogadni a bűnbocsánatot, aki nem bánja az ő bűneit, az önmagát akarja üdvözíteni. A bűnbánó ember tudja, hogy nincs semmije, amit felmutathat, amivel dicsekedhet. Egyet tud, hogy rászorul a kegyelemre. Rászorul a kegyelmet adóra: Krisztusra. A Krisztusra szorultságában van a bűnbánó ember kimondhatatlan, felbecsülhetetlen gazdagsága. Már nem a jócselekedeteinek, érdemeinek a büszkeségének, a „de én is tettem érte valamit” hozzáállásának rabja, hanem felszabadult ember. A Lélek szabadítja fel. Hogyan? Emlékezteti, hogy Isten szeretett gyermeke. Isten tulajdona. Amikor az ember megbánja bűneit érzi, hogy ismét a régi helyén van, Isten kebelén, oltalmazó ölelésében. Az üdvösség várományosa, örököse. Ennek az üdvösségnek alapja pedig nem rajtam áll, nem tőlem függ, hanem alapja, a mi Istenünk könyörülő írgalma, amellyel meglátogat bennünket a felkelő fény a magasságból.

Ez igénk harmadik üzenete. A felkelö fény a magasságból. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Világ Világossága. Ő látogat meg bennünket. Az ő cselekedetén van a hangsúly, nem az én keresésemen. A magasságból, magától Istentől. De kérdezhetnénk mai modern emberek azt, hogy mi a következménye annak, ha valaki tudomásul veszi a prófétai beszédet, van e következménye annak, ha a prófétai beszéd alapján valaki befogadja a Világ Világosságát? A felolvasott igénk erre is választ ad. Mégpedig az, hogy az Úr Jézus megjelenik azoknak, akik a sötétségben és a halál árnyékában lakoznak. Megjelenik, mert őt nem lehet szívünk keménységével kizárni, vagy pilátusi ítélettel keresztre feszíteni, nem lehet júdási árulással megölni, sem sírgödör elé hengerített kővel elzárni, sem közömbösségemmel elmenni mellette. Mert ő megjelenik a prófétai beszéddel és a prófétai beszédben, de megjelenik ma itt közöttünk az úrvacsora kenyerében és borában is. Mindenkinek megjelenik, de csak azok látják, akik felismerik, hogy a Világ Világossága nélkül sötétségben élnek. Mert az igében szereplő sötétség és a halál árnyékának völgye nem a temetőket sem a sírokat jelenti, hanem azt a helyet és állapotot, ahol hiányzik a Világ Világossága. Lehet az vidám társaság, vagy napsütés, a halál árnyéka rátelepedhet. A sötétség az a hely, ahová nem ragyog be a Világ Világossága, az örök élet reménysége, az olyan élet, ahol nem dícsérik Istent. Ezt a sötétséget szünteti meg a felkelő fény a magasságból, az  Úr Jézus megjelenésével. Megjelenésével lábunkat a békesség útjára igazítja.

A békességről ilyenkor az jut eszünkbe, hogy egymással kéne megbékéljünk. Mint egyének és mint egymás mellett élő nemzetek. Ez valóban így van, de nem szabad itt megállnunk, mert itt a megbékélés szó sokkal messzebb mutat. Jelenti azt a megbékélést, ami Isten és ember viszonyára vonatkozik. Hányszor int bennünket az írás, béküljetek meg Istennel. Jézus Krisztusban megtörtént ez a megbékélés, Jézus Krisztus kibékítette a világot Istennel, hogy nekünk örök életünk legyen. El kell nekünk fogadni ezt a felkínált békét.

Adja Isten, hogy ebben az adventi időszakban mi is útkészítőivé legyünk az Úrnak, hogy beszédünk a Szentlélek eszközévé válhasson, hogy meghalljuk a prófétai beszédet, bizonyságtevést, és a Világ Világossága felragyogjon a mi életünkben is a hétköznapokban is így készülvén fel a  vele való találkozásra.

                                                                                                            Ámen

Horváth Csaba