Betelve az élettel – hitmélyítő csendesnapok Zselyken

Mózes első könyvében azt olvassuk, hogy „֦Ábrahám meghalt késő vénségében, öregen, betelve az élettel…” és a Krónikák első könyve arról tudosít, hogy „Dávid meghalt késő vénségében, betelve az élettel”. Mi is jelent ez, betelve az élettel? Állapot, viszony, élmény, életszemlélet, a halál köszöntése? A válasz talán nemcsak az időseink számára fontos…

Betelve az élettel volt a címe a március 12 – 14. között Zselyken tartott hitmélyítő csendesnapoknak.

A sorozat témájának központjában az időskor állt és az áhítatok, előadások vagy kötetlen beszélgetések keretében nemcsak az időskor testi – lelki problémáit, változásait vagy kérdéseit érintettük, hanem az időseknek szerettünk volna szellemi felfrissülést biztosítani és gyakorlati tanácsokat is adni.

Az első napi igei ráhangolódás zenés áhítat keretében zajlott. Illyés Sándor szatmári lelkész Mózes történetén keresztül bontotta ki a nap üzenetét: Istennek mindannyiunkkal terve van! És nem tudjuk, hogy Ő mikor – milyen életkorban vagy életszakaszban – szólít és hív el bennünket tervének véghezvitelére. A zenei betétet Papp Kriszta református kántor biztosította és fiatalosabb énekeket tanulva vezetett be a lendületesebb éneklésbe. Meglepően az idős testvérek nagyon hamar bekapcsolódtak az énekekbe. Ezt követően Tóth Zoltán Csaba helyi lelkész Mi a helyzet az ősökkel? című előadásában írta körül az időskor fogalmát, bemutatta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerinti életszakaszokat, beszélt az időskor lélektanáról, annak szükségleteiről és kríziseiről, nehézségeiről és a boldog öregkor szemléletéről. Az idősek házi feladatot is kaptak, ugyanis kérdőívben kellett válaszolniuk bizonyos időskorhoz kapcsolódó kérdésekre: hogy látják addigi életüket, milyennek látják és milyennek élik meg az időskort, foglalkoznak – e az elmúlás gondolatával?

Szeretetvendégség keretében lehetőség volt további beszélgetésre.

Második nap Tóth Zoltán Csaba helyi lelkész Nikodémus példáján keresztül vezette be az aznapi témát: rácsodálkozás a világra időskorban.

Az áhítat után Dr. Moldovan Erzsébet nyugalmazott pszichiáter sajátos módon, személyes életéből és  praxisából vett példák alapján beszélt az időskor lelki – szellemi – testi változásairól és nyújtott szakmai tanácsokat. A doktornő kihangsúlyozta, hogy az öregkor szellemi ébrentartásának legfontosabb eszköze a kommunikáció. Ezért figyelmeztettet mindenkit arra, hogy ne felejtsen el beszélgetni, olvasni, élményeket, tapasztalatokat szerezni és cserélni egymással. Kiemelte, hogy jó terápiás jellege van az egymás meglátogatásának és az aznapi dolgok megbeszélésének (orvosi szigorral és némi ironiával azonban megjegyezte, hogy a pletyka nem tartozik ide.) Mély és hasznos beszélgetés alakult ki a doktornő és a jelenlévő idősek között, rengeteg kérdés és sok olyan téma felmerült, amire talán érdemes lenne külön időt és alkalmat szánni.

A nap énektanulással és szeretetvendégséggel zárult.

A harmadik nap témája Zsoltár 31, 16 verse: Életem ideje a kezedben van.  A nyitó áhítaton Horváth Csaba kiskapusi lelkész beszélt az idő fontosságáról, az eltelt idő és a múló idő kérdéséről, valamint arról, hogy Isten jelen van – e a mai ember életének idejében? Ezután Horváth Mengyán Szófia lelkésznővel közösen imádkoztunk és mindannyiunk örömére meghallgattuk László Margit kiskapusi asszonytestvérünk szavalatát “Szeressétek az öregeket” címmel.

Biblikus alapvetéssel és a szentírási igék tükrében fogalmazta meg Molnár Helén sajószentandrási református lelkésznő az időskor hitéletét, vallásosságát és az Istentől kapott optimizmussal megélt kegyelmi idő aktualitását. A beszélgetés révén bátorította az időseket az időskor boldog megélésére és az Istenben való bizalom fontosságát hangsúlyozta.

Nemcsak hasznos, hanem valóban hitmélyítő volt ez a három nap. Sokmindent tanulhattunk a lelkészektől, a szakemberektől és nem utolsó sorban egymástól. Jó volt hallani, hogy mindhárom napon együtt imádkozunk és együtt énekelünk, ahogy egymásra hangolódva, odafigyeléssel hallgatjuk egymást és egy – egy jótanáccsal, tapasztalati útmutatóval segítjük egymást.

Köszönet mindazoknak az asszonytestvéreknek, akik előkészítették minden napra a szeretetvendégséget és köszönet azoknak a lelkészkollegáknak, barátoknak, akik elvállalták a lelki vezetést ezekben a napokban. Nem utolsó sorban hálás köszönet a doktornőnek, (bár mindvégig ragaszkodott hozzá, hogy ő most “csak” Erzsébet) aki a szakember komolyságával rávilágított nagyon sok aggasztó összefüggésre, mégis teljes őszinteséggel és felhőtlen derűvel bizonyságot tett, ugyanakkor bátorított az időskor méltó megélésére.

Tóth Zoltán Csaba