Emeld fel a fejed! – Jób 14,1-6 – Harmadvég vasárnap

Az asszonytól született ember élete rövid, tele nyugtalansággal. Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg. És te még így is rossz szemmel nézed, őt is a törvény elé idézed?! Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem. Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amelyet nem léphet át, akkor légy hozzá elnéző, hogy nyugalma lehessen, míg eljön a várt pihenőnapja, mint a napszámosnak! (Jób 14,1-6)

Keresztény testvérek! Amikor elolvastam újra és újra ezt a szakaszt Jób könyvéből, eszembe jutott egyik gyermekkori emlékem. Hittanóráról jöttem haza. Nagyszüleim a konyhában voltak. Áramszünet volt. Egy petróleum lámpa fényében üldögéltek. Én csillogó szemmel mentem be, lefeküdtem a díványra, szívemben még ott élt a friss bibliai történet Jézusról, talán valamelyik csodájáról, és megkérdeztem nagyapámat: mi lesz a halál után, tényleg igaz-e az, amit a vallásórán tanultam? Az öreg úgy ült a dívány végén, mint a felolvasott történetben Jób. Magába roskadtan, lefelé nézve, sötétben, megkeseredve az élettől. Fel sem nézett, úgy válaszolt, lehajtott fejjel. Fiam, amikor megdöglünk, kivisznek a temetőbe, belöknek egy gödörbe, ránkdobálják a földet és az lesz a mienk. Megrémültem. Nagyanyám felkiáltott: Apja, hát hogy mondhatsz ilyet?! Ennek a nyers válasznak azonban a későbbi életemre nézve igenis jó hatása volt. Megfogalmaztam magamban azt a kérdést: hát tényleg ennyi az élet? Ilyen az Isten? Kinek kell egy ilyen Isten, amelyik életre hoz, pár évet enged élni a földön, aztán hagyja, hogy elpusztuljunk, mint egy virág, ami kinyílik és elhervad. Kell lennie ennél többnek! Hol találok egy kegyelmes, szerető Istent? Ugye ismerős kérdés? Nem kell ahhoz Luther Mártonnak lenni, hogy az ember eljusson ehhez a kérdésig.

A felolvasott igerészben látjuk Jóbot. Magába roskadtan, szomorúan, lehangoltan, reményvesztetten, megkeseredve. Mit csinál? Az élet rövidségén, hiábavalóságán, kilátástalanságán szomorkodik Isten jelenlétében. Elmondja panaszát, kiönti a szívét. Bármennyire is őszinte, az ő szív feltárása a végső szó a halál, lemondás, a szomorú vég. Ismerős állapot. Igaz? Halottak napja után, amikor lefelé nézve megyünk szeretteink sírjához. Olykor csak a hervadó virágokat látjuk a síron, az elmúlást, és a diadalmas keresztet, a királyi zászlót, a feltámadottat és a feltámasztót nem. Legfeljebb belekapaszkodunk, hogy gyásztól rogyadozó térdeinknek támaszul szolgáljon. De jó volna egész életünket a keresztre bízni, hogy aki a kereszten függ, hordozza életünket! Ez a megkeseredett Jób úgy érzi, élete olyan akár a virág, ami kinyílik, tündököl egy darabig, aztán elhervad, az enyészeté az elmúlásé és a feledésé lesz. Vagy mint az árnyék, egy darabig látszik, azután pedig eltűnik. Egy zárt világban él ez az ember, aminek nincs ablaka az örökkévalóságra. A törvény alatt van. Miért mondom ezt? Mert ismeri Isten törvényét, ami az Ószövetségben volt. Ha jót teszel, megtartod a parancsolataimat megáldalak, ha rosszat megátkozlak, megvonom áldásomat életedből. Ebben él. De ebben nem lehet élni! Jób még nem hallhatta azt, amit mi már igen. A boldogmondásokat, a hegyi beszédet, azt, hogy „én vagyok a feltámadás és az élet”, „én vagyok az út az igazság és az élet”, „minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van rátok”, vagy „az ő sebei által gyógyultunk meg”. Oly sok drága igét nem hallhatott még Jób, ami megváltoztathatta volna életét.

A törvényt emlegeti. Törvény elé állítasz. A tízparancsolat. Erre szoktuk mondani, hogy a törvény. Kőbe vésve. Jób életéből még a kő nincs elhengerítve. De a mienkéből igen! A törvény megmutatja, hogy bűnös vagyok, nem tudok a magam erejéből úgy élni, hogy az Istennek tetsző legyen. Megmutatja határaimat, mennyire képtelen vagyok istenfélő életet élni. De megoldást nem ad. Életet nem ad. Nem teszi az életet élhetővé. Megmutatja, hogy Isten igazságos, hogy büntet. De mit kezdjek én ezzel?! Van-e tiszta ember? Kérdi Jób. Nincs. A törvény alapján, a törvény mérlege alapján nincs. Akkor nem is érdemes. Szoktuk mondani. A felolvasott igénk elszomorít, ugyanakkor elvezet egy mennyei látáshoz. Elvezet Krisztushoz, az evangéliumhoz az örömhírhez.

Mi már nem vagyunk a törvény alatt. Nem a Jób által megélt zárt világban vagyunk és élünk. Nekünk van megváltónk, Krisztusunk, aki eljött és meghalt értünk, feltámadt a halálból, aztán felment a mennybe. A menny nyitott. Van e ilyen felfelé nyitott életed, vagy szeretnél-e ilyen életet? Ha igen, akkor nézz fel, tekints fel Jézusra a hit szerzőjére. Ne lefelé nézz, önmagadra, hogy mennyire nem tudsz eleget tenni a törvény előírásainak, hanem arra nézz fel, aki eleget tett helyetted is, azért, hogy ne te kelljen elszenvedned a bűntetést, az ítéletet, hanem megtette ezt már Krisztus. Nyitott világban élünk. A kereszt után a kárpit kettéhasadt a jeruzsálemi templomban. Isten elé járulhatunk. A kegyelem királyi székéhez. Valóban nincs tiszta ember. A kereszt előtt nem volt. De a kereszt után beszélhetünk megtisztított emberről. Tiszta az, aki meg tud mosakodni, saját erejéből, erőfeszítéseiből megtartja a törvényt. Mi a Bárány vére által megtisztított emberek vagyunk. Isten fiai. És ha fiak, akkor örökösök is. Örökölni fogjuk Isten országát. Nem egy napszámos bérét.Nem egy napszámos örömét adja nekünk, hanem a vele való közösség örömét, el nem múló örömét.

Krisztus keresztje után már nem hervadó virág, vagy tűnő árnyék az életünk ezen a világon. Az ígéret alapján napjainknak nem lesz vége Krisztus bevégzett munkája árán. Ha vádol is a törvény és marja lelkiismeretünket a sok engedetlenség, mulasztás, a törvény vádjaival szemben van szószólónk, van védőügyvédünk: a Szentlélek, akiről soha nem olvassuk a Szentírásban, hogy vádolna, vagy bűneinkre emlékeztetne, hanem azt, hogy vígasztal bennünket, eszünkbe juttaja, hogy kegyelmet nyertünk, hogy nem egy zárt világban élünk, hanem Isten felénk nyitott világában. Arra is emlékeztet hogy Isten fiai vagyunk akik örökölni fogjuk az Ő országát. Hogy igaz vagyok előtte Krisztusért. Kire hallgatsz? A vádlóra? Jó ez neked? Hogy hibáztatod, kárhoztatod magad, hogy folyton szenvedni akarsz, Isten bűntetését várod mint Jób? Arra gondolsz, hogy nincs rám szükség, nem kellek senkinek, nem szeret senki. Ha igen, akkor életedet átadod a bűnnek. Ne tedd! A felirat a felolvasott igében igaz: A halál után nincs reménység. Igaz, de meddig? A keresztig. A kereszt után van reménység. Van feltámadás és bűnbocsánat, van örök élet.

Emeld fel a fejed! Tekints Jézusra. Ne a saját bűneidre, igyekezetedre, jó cselekedeteidre, vallásosságodra, kegyességedre. Hagyd, hogy a Szentlélek emlékeztessen, hogy te Isten fia vagy. Szeretett fia. Az Ő szeretetével foglalkozz a bűneid helyett. Legyen ez a mai ige olyan, amiben meglátod a szabadításodat. A nap minden fűszálra egyformán süt a réten, de ha egy nagyítót tartunk  a napsugárba akkor az összegyűjti és egyetlen fűszálra is rá sugározza. Jób Istennek panaszkodott. A templom az imádság háza, de ennél sokkal több. Az Istennel való találkozás helye. Legyen ma a templom a vele való találkozás, boldog együttlét helye és lehetősége. Ítélet vasárnapján is előre és felfelé nézhetünk. Krisztusra, aki helyettünk elszenvedte az ítéletet. A bűn megítéltetett a keresztfán. Kétszer nem ítéli el Isten a bűnt. Boldogan indulhatsz haza. Isten megbocsátotta bűneidet Krisztusért. Az elkövetett bűneidet és azokat is, amiket ezután fogsz majd. Minden bűnt megbocsátott. Ezért van okod ma az örvendezésre. Töröld le a könnyeidet, nincs okod a szomorúságra. Hagyd, hogy Jézus elhengerítse a szívedről a kárhoztatás kövét, hogy eloldja megkötözött életedet és szabad legyél az Ő dicsőségére.  Ámen

Horváth Csaba
Oltszakadát