Indiai evangélikus püspökök Brassóban

Godwin Nag, az indiai Assam Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke és Asish Kumar Pal, az indiai Jeypore Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke az első egyházi elöljárók, akik a Föld hetedik legnagyobb és második legnépesebb országából hivatalos látogatást tettek Romániába.

Mátéfy Ciprian, az Észak-Németországi Lutheránus Egyház indiai kapcsolatokért felelős lelkészének vezetésével Adorjáni Dezső Zoltán püspök úr meghívására érkeztek Erdélybe.

Az indiai püspökök elmesélték, hogy sokat járnak Németországba, ezúttal egy püspökszentelésre mentek. Pár hónappal ezelőtt megismerkedtek a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökével, elbeszélgettek, de rövid volt az idő, ezért megegyeztek, hogy jó volna ismét találkozni, ezúttal Erdélyben. Így kerültek Romániába.

„Nagyon jól érzik magukat a püspök urak, az az érzésem, és nagyon tetszik nekik ez a kis egyházi tapasztalatcsere. Kolozsvárról jöttünk, Hétfalut és Brassót is bejártuk. Náluk is vannak városi és falusi gyülekezetek. Nagyon érdekes számukra látni, hogy milyen nálunk az egyház felépítés, milyen témákkal foglalkozunk, mi az, ami számunkra és mi az, ami számukra fontos” – mondta Mátéfy Ciprian, aki többszöri indiai látogatásából kiindulva elmagyarázta, hogy az Indiai Evangélikus-Lutheránus Egyház nagyon sokszínű: „Tulajdonképpen nemcsak egy evangélikus egyház van, hanem körülbelül 13. Mintha minden megyében lenne egy külön egyház. Van egy északi és egy déli beosztás, Dél-Indiában sokkal több a keresztyén, Kelet-Északon, ahonnan a két püspök úr jön, ott kicsit kevesebb, ott inkább kisebbségben vannak. Ez az érdekes, hogy mi is itt kisebbségben vagyunk, akárcsak ők ott. Érdekes a tapasztalatcsere, hogy melyikünk hogyan éli meg a keresztyén hitét kisebbségben, melyek a kihívások, és hogyan tudjuk kezelni azokat.”

Godwin Nag püspök elmondta: „Indiában is a keresztények között több felekezet van, sok a katolikus, vannak evangélikusok, szabadkeresztyének, pünkösdisták, tehát a kereszténység is eléggé színes. Az összlakosság 3,5%-a keresztény, amiből kb. 2,3% lutheránus, de ez mintegy 5 millió embert jelent.” Mátéfy Ciprian hozzátette, hogy „az egyes lutheránus egyházak mellett van egy közös egyházi szervezetük, próbálnak bizonyos témákban együtt dolgozni, mert kisebbségként össze kell fogniuk, hogy közösen léphessenek fel a katolikusokkal szembeni, de keresztényekként egyáltalán a hindu többséggel szembeni érdekérvényesítés terén”.

Az indiai Assam Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke szerint „az indiai keresztények többsége szerény anyagi körülmények közt él, de nagyon elhivatott, istenfélő emberek, akik nyitottak a spirituális tanulásra”. Személyes elhívásáról így vall: „Láttam, hogy az egyházban nagy szükség van a hívek pasztorálására, ezért tettem fel az életemet Isten igéjének hirdetésére. Az én ambícióm és célom az elején az volt, hogy politikai vezető legyek, de látván az egyházban a szükségállapotot, feláldoztam más érdeklődési körömet azért, hogy Isten országának építésén munkálkodhassak.” Az egyház németországi és romániai helyzetét így látja: „Mi gyakran járunk Németországban, és azt tapasztaljuk, hogy az embereket egyre kevésbé érdekli az egyház. Keresztényeknek tartják magukat, de nem jelennek meg az istentiszteleti alkalmakon. Örömmel látjuk, hogy Romániában sokkal nagyobb a templomlátogatási kedv.”

Mátéfy Ciprian érdekes szokást mesélt el arra a kérdésemre, hogy miben hasonlít és miben tér el egymástól az európai evangélikus egyház és az indiai. „Amikor én elmegyek látogatóba és beülök egy istentiszteletre, mivel a liturgia és az énekelt liturgia nagyon hasonlít, majdnem otthon érzem magam, akkor is, ha nem értem a nyelvet, hiszen a dallam ismerős, lehet tudni, hogy mit énekelnek. Amiben különbözik az istentisztelet az az, hogy a prédikáció sokkal hosszabb náluk, mint nálunk, néha negyven percet is tart. Ami még különbség, és nagyon érdekes volt számomra, hogy mi a perselybe aprópénzt vagy papírpénzt adományozunk, de náluk az adomány nemcsak pénz, hanem néha hoznak rizset meg tojást és lekvárt, mindenből kihoznak az oltárhoz egy kicsit abból, amit a falvakban termelnek, hogy hálát adjanak Istennek, hogy megadta a mindennapi kenyerüket.”

Asish Kumar Pal püspök, akit elmondása szerint a szülei ajánlottak fel Isten szolgálatára, a különbségeket a következőkben látja: „A régióban, ahol én élek és szolgálok, 1882-ben járt az első misszionárius. 137 éve szoros kapcsolatot ápolunk Németországgal. Európában azt látjuk, hogy a fiatalok nagyon eltávolodtak az egyháztól, nálunk ez a tekintélyelvű nevelés miatt nem így van, Indiában a fiatal generáció is sokkal nagyobb mértékben vesz részt a hitéletben. Mi úgy tartjuk, hogy az istenfélelem a tudás kezdete.”

Az indiai Jeypore Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke kategorikus választ ad arra a kérdésre, hogy nehéz-e Indiában kereszténynek lenni: „Hogy lehetne nehéz, amikor Isten szeretete, gondviselése, irányítása végtelen? Tény, hogy mi, keresztények kisebbségben élünk, de a nehézségek csak megerősítenek a hitünkben.”

Mátéfy Ciprian kolozsvári teológusként először egy évre került ki ösztöndíjasként Németországba, de annyira megszerette, hogy már több mint 11 éve ott él. Hogy miért fontos, hogy tartsa a kapcsolatot a németországi evangélikus egyház az erdélyivel és az indiaival? „A találkozás és a kapcsolattartás által megismerjük egymást és nagymértékben tágul a látókörünk. Különböző helyzetekben és kultúrákban másképpen élnek az emberek, más a felfogás, és azáltal, hogy tudjuk, hogy mi minden van a világban, és mi minden lehetséges, az – legalábbis engem – alázatosabbá tesz. Sokszor úgy gondoljuk, hogy mi vagyunk a középpontban, és ahogy mi élünk, ahogy mi gondolkodunk, csak az a helyes. Néha nem árt azzal szembesülni, hogy vannak emberek, akik sokkal rosszabb helyzetben vannak, sokkal szegényebb környezetben élnek, mint mi, mégis elégedettek. Ez jelzés számunkra, hogy tudjuk, hogy mennyire jól megy sorunk, és hogy hálát adjunk Istennek és tudjuk értékelni egymást is emberként, keresztényként, és mindent, amink van lelki és anyagi értelemben.” A brassói gyökerekkel rendelkező lelkész a közös kihívásokat abban látja, hogy „hogyan éljük meg a kisebbségi helyzetünket”. „Mind a két lutheránus egyház kisebbségi helyzetben van, persze a mi kisebbségi helyzetünk protestánsokként más, mint az ő helyzetük Indiában, de mindenképpen kisebbség vagyunk. Nagyon hasonlít az is, hogy különböző anyanyelvűek, és az ország hivatalos nyelve más. Az anyanyelvük a helyi nyelvük, ahonnan származnak, minden megyének van egy saját nyelve, és akkor van az általános indiai hindu nyelv. Az istentisztelet az anyanyelvükön zajlik. Az is nagyon érdekes, hogy tulajdonképpen az egyik püspök úrnak az egyházából nőtte ki magát a másik püspök gyülekezete, mert kivándoroltak a munka miatt az emberek egy más területre, kétezer kilométerrel tovább, fel északra, egy teát termelő vidékre. Aki hallott az Assam teáról, ahol azt termesztik, az Nag püspök úrnak a kerülete. Annak ellenére, hogy az ottani országos vagy helyi nyelv más, nyilván azt is beszélik, de az istentiszteletüket az anyanyelvükön tartják, azon a nyelven, ahonnan jöttek. Közös ez a többnyelvűség és a kulturális kihívások is, ami az együttélést illeti. Ez Indiában sokszor nagyon jól működik, de néha ott is kihívás. Ez valahogy hasonló a mi erdélyi helyzetünkhöz” – osztotta meg meglátásait Mátéfy Ciprian, aki szerint ha nem is megtanulnunk kéne tőlük, de emlékeztetnie kellene minket az ő példájuk arra, hogy együvé tartozunk: „Az én benyomásom az indiai egyházról az, hogy az összetartozási érzésük sokkal erősebb, mint közösség nagyon odafigyelnek egymásra, gondoskodnak egymásról. Néha az az érzésem, hogy mi sokszor inkább önmagunkra figyelünk, mint egymásra, és ezáltal a látókörünk beszűkül, csak a saját dolgainkat látjuk. Az indiai gondolkodásból, az ottani lutheránus egyház példájából különösen, megtanulhatjuk, hogy külön-külön is mindenki értékes, de tulajdonképpen együvé tartozunk, és a közösség értékét is látnunk kell. Nem mondanám azt, hogy nálunk ez elveszett, de néha elfeledkezünk róla, és jó, hogyha vannak ilyen találkozások, amelyek által újból és újból ráeszmélünk erre.”

Koszta István, a Brassói Evangélikus-Lutheránus Egyházközség lelkésze a püspökök látogatása kapcsán a vasárnapi prédikációra tért ki, amelyet Godwin Nag tartott: „A vérfolyásos asszony történetét hallhattuk. A püspök úr az indiai nők helyzetéről beszélt, a férfiak által dominált indiai társadalomról, továbbá a kereszténység szerepéről, Isten szeretetéről, és az ebből származó nemi és vallási megbékélésről. A vérfolyásos asszony tudta, hogy a gyógyulásért az ellenálló, zajos tömegen át kell verekednie magát Jézushoz, meg kell érintenie őt. Megtette és meggyógyult. Ezt kell tennie ma is minden embernek, erre szólított fel a püspök úr, és arról is mesélt, hogy India északi, észak-keleti részén a 19. század közepétől német misszió hatására lett a lakosság egy maréknyi része keresztény-lutheránus, az első megkeresztelt lélek pedig egy nő volt. Mindenképpen nagyon érdekes és hasznos volt számunkra ez a látogatás. Jó volt látni a szerénységükben az emberi méltóságot. Teljesen más világ és kultúra, mégis van valami közös: a Krisztusról szóló bizonyságtétel.”

Ambrus Melinda, Brassói Lapok