Legyetek erősek és ne féljetek! – Ézs 35, 3-10 – Advent 2. vasárnapja

Keresztény testvérek! Advent második vasárnapja van, egyike azoknak a vasárnapoknak, amikor tudatosan készülünk az Úr Jézus hozzánk való jövetelére. De ezt a lelki felkészülést megakadályozza valami. A bizonytalanság érzése, a félelem és az aggodalom beárnyékolja és eltereli figyelmünket az előkészületekről.

Ezért szól hozzánk Istennek igéje ezekkel a szavakkal: Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erősekké a roskadozó térdeket. Mondjátok meg a remegő szívűeknek, legyetek erősek, ne féljetek. Íme jön Istenetek és bosszút áll, jön Isten és megfizet, megszabadít benneteket.

Ugyan melyikünk térde nem remeg, akkor, amikor az elkövetkezendő jövőre gondol, vajon mi lesz velünk, mi lesz a gyermekeim sorsa, mi lesz a falunk sorsa, vagy nekünk magyaroknak? Vagy, kinek ne remegne a szíve és ne félne, amikor  nyilvános fenyegetések és kárörvendő nyilatkozatok jelennek meg a sajtóban? Teljes a bizonytalanság érzése most bennünk, és az akkori Izráelben is az volt, amikor ez a felolvasott ige elhangzott. Az ország folyamatos veszélyeztetettségnek volt kitéve, az elnyomás okozta csüggedés vett erőt a lakosokon és a megoldást nem Istennél keresték, szívüket megkeményítve elfordultak tőle.

Ebben a kilátástalan helyzetben hangzik el Ézsaiás próféta szájából Isten parancsa. Nem hiába mondják azt, hogy Ézsaiás az ószövetség evangélistája, aki az örömüzenetet hirdeti, tolmácsolja. Szedjétek össze magatokat, a lelki elesettségen vegyetek erőt, mert akinek ilyen kegyelmes Istene van, akire ilyen jövő vár, az nem engedheti meg magának a gyöngeséget. Aki az Úrral akar találkozni, akiket meglátogat az Úr, azoknak erőseknek kell maradniuk. Legyetek erősek ! Hangzik Isten parancsa. Parancs és biztatás is egyben. Biztatás, mert Isten a szabadítását ígéri. A felszínes optimizmus, a színlelt derűlátás csak mulandó, a nagyszájúskodás belső bizonytalanságot takar, csak az Isten szabadító erejében való hit, az erre épített derűlátás és öröm vezet győzelemre. A mi hitünk, a mi szabadító Istenünkre tekintő hitünk erősít meg ebben a helyzetben ebben a csüggedésben is. Emlékezzünk, hogyan tanultuk, mit jelent Jézus neve? Szabadító.

Jön Isten és megfizet, megszabadít benneteket. Hiszen éppen az ő jövetelére készülünk, az ő fogadtatására. Csakhogy ez az eljövetel előremutat Jézus második eljövetelére. Két advent között élünk. Az egyik Jézus Krisztus születése, a másik pedig a második eljövetel, amikor ítéletre hívja a népeket. Isten eljön és megfizet. Jelenti ez nemcsak azt, hogy egyénileg bosszút áll, hanem azt is, hogy helyreállítja a rendet. Mindkettő a járandóság kifizetését jelenti, de egy közös vonás bennük az, hogy mindkettő a bűn büntetését is magával hozza. Egyaránt szól a szabadulás, szabadítás a külső ellenségtől, az akkori is mindenkori politikai veszélyforrástól, és a belső ellenségtől a bűnösöktől.

Rendben van, gondolhatnánk, jön Isten és megszabadít bennünket, de mi lesz ennek a következménye, mivel lesz jobb a mi életünk? Igénk ezt is elmondja, hogy akkor, amikor Isten igazságot tesz, megbünteti a bűnt, akkor annak látható jelei is lesznek. A fogyatékosságok megszűnnek, a boldogtalanság megszűnik, a szemek és fülek meggyógyulnak, Isten igazságát meghallják és meglátják csodáit, s a bűnbocsánattal a testi gyógyulás is együtt jár, aminek következménye, hogy mindenki ki tudja majd fejezni az örömét, még a sánták és némák is. Ott, ahol bűnbocsánat van, ott az örömöt nem nehéz kifejezni.

Elmondja továbbá azt is, az ige, hogy az élet kerete is tökéletes lesz, az amire mindannyian vágyunk, amit valamennyien szeretnénk. Ott, ahol eddig a káprázat, az üres politikai ígérgetés varázsolt vizet, ott most valóságosan is tó lesz, élet lesz. Isten népe számon tartott egy élményt a vándorlás során. A pusztában nem volt víz, vagy csak nagyon kevés volt. Akkor, amikor egy tóhoz érkeztek nem tudták annak a vizét meginni, mert keserű volt. Emlékszünk erre a történetre. De Isten csodát tett és a jövőben is csodát fog tenni, hogy ezektől a csalódásoktól megmentsen minket. Valóban víz, élet fakad. A sivatag félelmetes, mert a halál a pusztulás közelségét jelenti. De, amikor Isten eljön, márpedig eljön, akkor az ő ereje lép működésbe, akkor az élet lehetőségét megadja, akkor források fakadnak.

Ahol azelőtt sakálok tanyáztak, ott most nád és káka terem majd. A nád és a káka fontos alapanyag volt az akkori emberek számára egyrészt, másrészt a Nílus deltájában volt nagy mennyiségben a termékeny területek jellemző növénye. Tehát jelenti az anyagi jólétet, a minőségi előrehaladást az élet minden területén.

A megépített út a civilizáció alkotása. De az út a szentírás szóhasználatában jelent életmódot, magatartásformát, gondolkodásmódot is. Messzire nem jutnánk a mai világban, ha nem lennének műútaink, jól megépített utaink, mennyire örülnek az autósok, ha jó az út, ha minőségi az út. Ha ez a minőségi út már a sivatagban is megjelenik, ahogy az igében olvassuk, akkor az már jelentős előrelépés. A sivatagban tudjuk csapások vannak, amik a használat folytán kialakultak, sok esetben csak a tapasztalt vezető látja ezt a követendő sávot, ami kivezeti a halált jelentő sivatagból. Ezzel szemben az itt szereplő út szent út lesz, mert Istené lesz. Szent, vagyis, Istenhez tartozó. Tudjuk azt, hogy a szent dolgokat, tárgyakat csak az arra méltók használhatják. Csak azok járhatnak ezen az úton is, akik Istenhez tartozók. Nem mondja el az ige, honnan hová vezet az út, de elmondja mi lesz ezekkel, akik az úton járnak. Azok, akik az úton ezen az Isten által készített szent úton járnak, azok eljutnak a Sionra, közösségben lesznek Istennel örvendezni fognak. Az út az ünneplőké, azoké akik tudják és elfogadták szívükben, hogy Isten megszabadította őket az ellenségtől, az út a megváltottaké, akik elfogadták hogy Jézus Krisztus megszabadított a halál és a bűn szorongatásából.

Keresztény testvéreim, tudunk-e mi ilyen örvendező sereg lenni advent második vasárnapján? Elmondhatja-e ez a gyülekezet, hogy mi is ezen az úton akarunk járni, mi is találkozni szeretnénk Istennel, mi is vele együtt akarunk ünnepelni, közösségben lenni?

De, még valamit el kell mondani erről az útról. Csak az Úr népe járhat rajta, bolondok nem tévednek rá. A bolond az esztelen az istentelen a gonosz az ószövetségi gondolkodásban szinoníma kifejezések. Azok meg sem közelítik, rá sem tévednek erre az útra, következés képpen nem zavarhatják a megváltottak örömét, ünneplését. Nem zavarhatják meg az esztelenek a mi adventi várakozásunkat, készülődésünket, örömünket, mert Isten biztosítja ezt nekünk.

Boldog örömben lesz részük. Fejeződik be az ige. A találkozás örömmel fogja eltölteni azok szívét, akik ezen az úton hozzá mennek. Minden fájdalom és gond megszűnik, Isten világában nincs helye a fájdalomnak a sóhajnak. Mi nem tudunk elképzelni egy ilyen állapotot, ahol ezek a jól ismert tényezők hiányoznának, mi csak vágyakozni tudunk utána. Az ige vigasztal és bátorít, hogy be fog teljesedni mindez az örök életben, amikor teljesen az Úrral leszünk, de ez a vágyakozó magatartás ugyanakkor egy kezdet, mégpedig annak a kezdete, hogy ezen a már említett úton elindultunk. És ennek az útnak a végén ott vár Ő.

Adja Isten, hogy a bennünket körülvevő nehézségek és bizonytalanság ellenére is Isten beszéde megmaradjon mibennünk, vigasztalást tudjunk meríteni belőle, hogy tudatosuljon bennünk az, hogy Istennek terve van velünk, hívogat, szólongat bennünket, meghív a vele való találkozásra, bátran lépjünk hát erre az útra, hogy vele együtt örvendezhessünk.

                                                                                                                        Ámen

Horváth Csaba,
Oltszakadát