„Más vagyok…” – Diakóniai vasárnap Sepsiszentgyörgyön

Az elmúlt vasárnap délelőtt Bácsfalu elejétől Hosszúfalu végéig többször is megállt a bérelt mikrobusz egy-egy ház előtt. Volt, ahol botra támaszkodva, nehezen lépegetve közelített a jármű felé a felszállni akaró, volt, ahol tolókocsiból emelték ki, és ölben cipelve tették az utast az ülésre. De egyetlen egyszer sem maradtak el a vidám, őszinte egymást köszöntések, mindig hasonló erővel törtek fel az újonnan érkezők torkából. Így indult, jó hangulatban, a négyfalusi mozgássérültek Együtt nevű csoportja Sepsiszentgyörgy felé, ahová az ottani evangélikus gyülekezet és a Down-szindrómások Bartimeus csoportja hívta meg, hogy közösen ünnepeljenek a diakóniai vasárnapon.

Az idei találkozót immár hagyományosnak is nevezhetnénk, hiszen tavaly júniusban – ugyancsak Egymásért együtt címmel – a négyfalusiak meghívására Bácsfaluban találkozott a két testvér csoport. Akkor is, most is egy volt a cél: felhívni a rohanó világ emberének figyelmét a mellette fogyatékkal élő, a gyenge, a szélekre szorult embertársaira, és Isten áldását kérni az értük végzett diakóniai szolgálatra. Ez a szolgálat pedig csakis akkor éri el a célját, ha a krisztusi szereteten alapszik, s az Ő tanítását követi: „…aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok.” (Máté 20, 26-27)

„Ez a világ egészen más életstílust gyakorol – mondta Nt. Zelenák József esperes – Minden áron a nagyságra, a hatalomra, az elsőségre tör. Ezért van annyi viszály a családokban, annyi harag az emberek között, manapság még a testvérek között is, ezért van háborús feszültség nemzetek között, mert még mindig nem tanulta meg az ember azt, amit Jézus nem csak elméletileg adott nekünk, hanem gyakorlatilag is megélt közöttünk. Hisz azt mondja, az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon, és életét adja váltságul.”

 A beteg, a fogyatékkel élő embertársainknak segítségre, támaszra, de mindenekelőtt szeretetre van szükségük, akár egy bátorító, jó szó erejéig is. Legtöbben közülük megsokszorozva viszonozzák a szeretetet, az Istenbe vetett hitük és bizalmuk pedig többnyire példaértékű. Még a keresztények római üldözésének korából maradt fenn a következő történet: egy római hadvezér az egyik keresztény gyülekezet vezetőitől az egyház kincseit követelte. Nemsokára a keresztény elöljárók felsorakoztatták maguk mellé a sántákat, vakokat, fogyatékkal élőket. Rájuk mutatva így szóltak: „Íme, az egyház kincsei…”

Ma is itt vannak közöttünk ezek a kincsek. Az elmúlt vasárnapon a sepsiszentgyörgyi Bartimeus csoport Down-kóros tagjai sok hozzáértéssel és kedvességgel összeállított bábjeleneteikkel szereztek elismerést a jelenlévők körében, míg a négyfalusi Együtt csoport szájharmonika előadással, énekkel, versek felolvasásával (Bálint Enikő saját versével) mutatkozott be a helyi gyülekezetnek. Befejezésül hadd álljon itt most olvasóink számára is egy rövid részlet Kerner Mariann Más vagyok című verséből, amelynek szakaszait a négyfalusiak felváltva olvasták fel: „Épp úgy, mint ahogy esténként neked, / Belesajdul a lelkem, ha a világ kinevet./ Ezért kérlek szépen, segíts nekem élni,/ Az utcát járva ne kelljen úgy félni/ A sok szomorú, sajnálkozó arctól./ Elég volt már, sok is a kudarcból./ Nézz a szemembe, lásd, más vagyok,/ De szemem, mint a tiéd, úgy ragyog.”

Gábor Ilona