Meghalt bűneinkért: A kereszthordozó Jézus nyomán – Böjtfő – Mt 16,21-26

Túróczy Zoltán Ne félj! című áhítatos könyvének gondolatait szeretné közreadni a Magyarországi Evangélikus Egyház Honlapja az evangélikus püspök hagyatékát gondozó Túróczy-hagyaték Alapítvány kérésére.

Böjt első vasárnapja.

Olvasd: Máté 16,2126.

„Ha valaki jönni akar én utánam… vegye fel az ő keresztjét és kövessen engem.” (24. vers)

Böjt első vasárnapján kezdődik az az időszak, amikor Jézus Krisztust végigkísérjük szenvedéseinek útján. A szenvedő Jézus Krisztus keresztjére emlékezünk a böjti időszakban. Ebben az igében Jézus azt mondja: “Ha valaki jönni akar én utánam, vegye fel az ő keresztjét és kövessen engem.” Aki tehát a kereszthordozó Krisztus után akar menni, az ne gondolja, hogy úgy lehet követni, hogy amíg Ő a kereszt alatt roskadozik, addig mi kényelmesen sétálunk Jézus Krisztus után, kereszt nélkül. Ezért van a böjti időnek a középpontjában a kereszt. Krisztus keresztje előttem és az én keresztem a vállamon. A kereszt szenvedés. Jézus Krisztus szenvedése is véres valóság, mert Jézus Krisztusnak is úgy fájt a szenvedés, amint nekünk fáj.

Jézus Krisztus azt mondja: Jeruzsálembe kell mennie és sokat szenvednie. Ebben a mondatban a hangsúly a kell szócskán van. Nem könnyű tehát Jézus számára a szenvedések útja, csak azért megy, mert kell. Valami reá kényszeríti. Olyan hatalom, amelynek Ő alá van vetve. Alárendeli magát az Atya akaratának. Nem könnyű ez. A Gecsemáné kertjében véres verejtéket izzad, mert teste, szíve, lelke fáj e szenvedések alatt.

Mit mond Krisztus a kereszthordozás parancsairól? Háromféle forrásból jöhet a szenvedés: Isten, az ember és a Sátán felől. Mikor Jézus azt mondja, „Jeruzsálembe kell mennem”, az a kell a mondatban azt jelenti: Isten így parancsolja, ez az én kötelességem, mert ez az, amiért leküldött a földre. Ez a szenvedés Istentől jön Jézusra, az emberiség üdvösségéért, a világ váltságáért, mások bűneiért, mások bűne büntetéseképpen. Jézusnak ezt Isten kezéből kellett vennie. Isten egyszülött Fiát a legjobban azzal sújtotta, hogy elhagyta a keresztfán. De Jézus számára Isten akkor sem csak Isten volt, hanem „Istenem”!

Ha keresztedet Jézus nyomában akarod vinni, s azt hiszed, hogy elhagyott az Isten, te ne hagyd el Istenedet akkor sem!

Jézus az emberektől is sokat szenvedett, különösen a szellemi felbújtóktól: vénektől, főpapoktól, írástudóktól. Senki nem tudja úgy meggyötörni az embert, mint egy másik ember. Senkitől nem esik olyan rosszul a szenvedés, mint amit embertől kell elhordozni. Nem mondja Jézus: ne fájjon ez néked, de arra tanít, ha követni akarsz engemet, akkor bocsáss meg azoknak, akik téged bántanak és tudjál érettük imádkozni is.

Mikor Jézus elmondta tanítványainak, hogy mi vár reá Jeruzsálemben, Péter így szólt: „Mentsen Isten, Uram. Nem eshetik ez meg veled.” Jézus pedig így dorgálja meg Pétert: „Távozz tőlem, Sátán; bántásomra vagy nekem, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberekére.”

Szokás-mondás: belebújt az ördög. Itt Péterbe bújt, mint a szenvedés harmadik forrása. A Sátán Jézust még a keresztfán is kísérti. A mi életünkben is sok szenvedés van, ami a Sátántól jön. Mit mondjunk neki? Azt, amit Jézus Péternek mondott: „Távozz tőlem, Sátán, bántásomra vagy nékem!” Nem szabad szóba állani és vitatkozni a Sátánnal, mert mindig Ő bizonyul erősebbnek.

Ha így megyünk a kereszthordozó Úr Jézus Krisztus után, vállainkon a kereszttel, akkor üdvösséges kereszthordozás lesz szenvedésünk, mert az üdvösséghez méltó módon hordjuk saját keresztünket.

Bocsáss meg nékünk Uram, hogy nem látszik rajtunk semmi abból, hogy mi a kereszthordozó Úr Jézus Krisztus nyomában járunk, s az Ő példája szerint akarjuk hordozni saját keresztünket. Kérünk, adj nékünk hűséget Hozzád még akkor is, ha azt gondoljuk, hogy elhagytál minket. Ámen.

Keresztfán én üdvösségem, Te, ó, édes Jézusom.
E világ mit használ nékem, Csak te vagy én vigaszom!
Szívem, ó, bűnbánó 
szív, Légy hozzá mindvégig hív,
Örömben s keserűségben — Keresztfán én üdvösségem! (185. ének)

Forrás: evangélikus.hu