Tanévkezdés Hosszúfalu-Alszegen

A George Moroianu Középiskola magyar tagozata 2019. szeptember 9-én a Hosszúfalu-alszegi evangélikus templomban tartotta tanévnyitó ünnepségét.

Gábor Kinga aligaztagónő üdvözlő  beszédében köszöntötte a lelkes és izgatott diáksereget, a nagyszámú szülői és nagyszülői közösséget. Kiemelte a család és az iskola közöti kapcsolat fontosságát és kérte, hogy bizalommal legyenek a pedagógusi döntések és szándékok iránt.

Az kis  előkészítősöket Imbrea Klára tanító néni fogadta nagy szeretettel és a harmadikos tanulók  segítségével bemutatta őket a közösségnek.

Daragus Endre tiszteletes úr  prédikációjában Máté 13, 47-4 evangáliumából olvasott, melyben az igazgyöngy és a háló példázatáról beszélt. Kifejtette, az igazgyöngy és a jó és hasznos tudás párhuzamát. Az üres kagylót  az értéktelen, káros információkhoz hasonlította. Ugyanakkor arra intette a gyermekeket, hogy az új tudás megszerzése mellett ne feledkezzenek meg az imádkozásról, az Istennel való kapcsolattartásról.

Az istentisztelet alatt  a  Pásztorunk a Jézus eléneklésével arra serkentettük a gyermeksereget, hogy ebben a tanévben is Jézus hű követőinként, bölcsességgel és alázattal közeledjenek a tudás megszerzéséhez.

Fekete Magda, magyartanár